Beszámoló 2024. október 12. - Tüzet gyújtani csak olyasvalamiről lehet, amely maga is ég
Az Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás találkozójának lehettünk részesei 2024. október 12-én Csíkszeredában, melynek házi gazdája a helyi Búzamag közösség volt. Az egésznapos programnak a Művészetek Háza (Szakszervezetek Művelődési Háza) adott otthont, amelyen részt vett számos erdélyi és partiumi közösség, Nagyváradtól Brassóig, Marosvásárhelytől Gyergyó-, Csík- és Háromszéken át a nagyvárosokból és kisebb falvakból egyaránt érkeztek közösségek.

Ferenc pápa a CHARIS küldötteihez
Ferenc pápa a CHARIS küldötteihez: Támogassátok a karizmákat az egész Egyház szolgálatára!
November 4-én, szombaton délelőtt a VI. Pál teremben találkozott Ferenc pápa a Katolikus Karizmatikus Megújulás Nemzetközi Szolgálata (CHARIS) négyezer küldöttével, akik az elmúlt napokban találkozón vettek részt Rómában. Hozzájuk intézett beszédében a Szentatya arra biztatta őket, hogy „új módon álljanak elő az Új Élet szemináriumaival, főként az egyházi peremterületeken”.

Ferenc pápa: Ma jobban rászorulunk arra, mint bármikor, hogy az Atya elküldje nekünk a Szentlelket.
Május 30-án több mint száz országban kapcsolódtak be a hívők a pünkösd előestéjén online tartott imavirrasztásba, amelyet a Katolikus Karizmatikus Megújulás központi szolgálóbizottsága (CHARIS) szervezett. Az eseményre a Szentatya spanyol nyelvű üzenetet küldött.

Nem kell félni a karizmatikus megújulástól
A Szentlélek keresztség a katolikus karizmatikus megújulást egy félelmetes eszközzé teszi Isten akarata szerint, hogy megújítsa a keresztény életet, mondja a pápai ház prédikátora. A kapucinus Raniero Cantalamessa atya ezt az érvelést csütörtökön mondta el a katolikus karizmatikus megújulás több mint ezer küldötte előtt, akik 73 országból érkeztek. A küldöttek lelkigyakorlatra érkeztek, hogy reflektáljanak a szentségre, II. János Pál "Novo Millennio Ineunte" apostoli levele alapján. Cantalamessa atya volt a lelkigyakorlat fő tanítója.
