Közösségek története
Szent Márton közösseg
Szent Márton közösség – Csíkszentmárton
Egy “Élet a lélekben” imacsoportból jött létre 2016-ban a jelenlegi karizmatikus csoport.
Sion közösség - Kézdivásárhely
Kézdivásárhelyen 2003-ban indult az első „Élet a lélekben” szeminárium, utána következett több is, a Boldog Özséb plébánián, a helyi plébánosok támogatásával. A szemináriumot végzett tagokból alakult egy imacsoport, amelyből később kiformálódott a karizmatikus közösség, amely a Sion nevet kapta. Imában kaptuk az igét a Jel 14,1-5, amely meghatározott minket. Jézus központú közösség vagyunk, élő tagjai a Katolikus egyháznak, "követik a Bárányt, amerre csak megy".
MÉCSES közösség - Kolozsvár
A Mécses közösség 1995-ben alakult, két lelkes fiatal elszántan megegyeztek és imádkozni kezdtek kérve Istent, hogy küldjön még embereket. Pár éven belül öt, majd később tizenöt főre nőtt a létszám. Együtt vettek részt kurzusokon, összejártak szabad idejükben beszélgetni, játszani. A közös ima-összejövetelük szerdán volt, ahogyan ma is szerdánkent gyűl össze a közösség: dicsérni az Urat, tanításokat hallgatni és kiscsoportban beszélgetni.
FORRÁS közösség - Székelyudvarhely
A közösség 1997-ben alakult a Kis Szent Teréz plébánián egy Élet a lélekben szeminárium után. Az emberek megtapasztalták a Szentlélek jelenlétét, erejét, a közösség fontosságát, vágy született a szívükben, hogy hetente találkozzanak. Minden kedden este 19-21 óra között találkozunk.
SZENT ANTAL közösség Arad
Hogyan alakult a közösség? Hogyan vezette a Szentlélek a közösséget?
Közösségünk 2001. júniusában a pünkösdi kilenced nyomán alakult, melyet Cebula Pawel minorita atya szervezett és meghívottai voltak Regina és Margit nővérek az Isteni Szeretet Közösségből valamint a nagyváradi Szent Pál katolikus karizmatikus közösség tagjai.
A MAGVETŐ közösség - Marosvásárhely
BÚZAMAG közösség - Csíkszereda
Kezdetben... A Katolikus Karizmatikus Megújulás Csíkszeredában 1993 óta van jelen. Néhány személy, akik megtapasztalták Isten szeretetét és a Szentlélek jelenlétét az életükben, úgy döntöttek, heti rendszerességgel fognak találkozni, hogy együtt imádkozzanak. Ennek gyümölcseként növekedett a résztvevők létszáma. Kezdetben házi imacsoportként működtek,
ILLÉS A KÁRMELEN közöség - Kolozsvár
Közösségünk abból az igényből született, hogy legyen Kolozsváron az egyetemista közösségen kívül egy állandó karizmatikus közösség is. Egy hosszabb imában töltött periódus után elkezdünk 2 hetente külön és 2 hetente az egyetemista közösségen belül találkozni. Pár hónap elteltével már csak havi egyszer voltak a közös alkalmaink, majd egy év után már külön találkoztunk és a Mécses közösséggel különböző különleges alkalmak kapcsán gyűltünk össze.
A közösség első hivatalos alkalma 2008 március 12-én volt
Kik vagyunk?