Részletek

Kategória: Hirek

Szent Péter és Pál apostolok főünnepén, 2016. június 29-én reggel, életének 73., papságának 50. évében, 

Részletek

Kategória: Hirek

„A hit bátorsága és az ember központi helye” – ezek voltak a fő témái a pápa beszédének, amelyet az egyházi mozgalmak, világi társulások tagjaihoz intézett

Pünkösd vigíliáján, május 18-án, szombaton délután 200 ezren gyűltek össze a Szent Péter téren és a környező utcákban, hogy részt vegyenek a mozgalmak, új közösségek, világi társulások és csoportosulások találkozóján.

A pápa arra buzdította a híveket, hogy bátran éljék meg keresztény hitüket, építsék a találkozás kultúráját, nyújtsanak segítséget a rászorulóknak, főleg a családoknak, akiknek a sorsa fontosabb a bankok fizetési mérlegénél. A Szentatya erőteljes szavakkal ítélte el napjaink keresztényüldözését is: ma több vértanú van, mint az egyház első évszázadaiban.

Rino Fisichella érsek, az Új Evangelizáció vatikáni dikasztériumának elnöke mutatta be a pápának a téren megjelent csoportokat: „Legalább 150 különféle egyházi csoportosulás van jelen, közöttük sok a jól ismert és mély gyökerekkel rendelkező mozgalom, ugyanakkor olyan új társulások is képviseltetik magukat, amelyek az új evangelizációra való felszólítás nyomában születtek.

A világ minden részéről érkeztek és tanúsítják azt a nagy ajándékot, amelyet a Szentlélek adott az egyháznak a Zsinat kezdetétől eltelt 50 év során”. A teret csordultig megtöltő lelkes zarándokok azért jöttek el, hogy keressék a legmegfelelőbb és legkövetkezetesebb útját annak, hogy hogyan éljük meg napjainkban az evangéliumot, és hogyan tegyünk róla tanúságot – mondta az Fisichella érsek.

A találkozó kezdetén a Lélekben való megújulás, a Fokoláre lelkiségi mozgalom képviselői, a különféle plébániai csoportok, az Új Horizontok közösség, a Comunione e Liberazione, a Neokatekumenális út, a Sant’Egidio közösség tagjai tettek tanúságot. Arról szóltak, hogy hogyan lehet leküzdeni a nehézségeket a házasságon, a családon belül, hogyan jutottak el a Krisztussal való találkozásig egy hittől távol álló életút során, hogyan hirdetik az evangéliumot környezetükben, hogyan találkoznak Jézussal a szegényekben.

Paul Bhatti, a pakisztáni kormány 43 éves korában iszlám szélsőségesek által meggyilkolt kisebbségi minisztere, Shahbaz Bhatti testvére, valamint John Waters, ír újságíró, író tettek tanúságot a Szentatya jelenlétében. Paul Bhatti a következőket mondta: „Hálás vagyok Ferenc pápának, hogy megoszthatom mindnyájatokkal a pakisztáni keresztények fájdalmait és reményeit”.

Elmondta, hogy hazájában a keresztények elenyésző kisebbséget alkotnak, és nagyon szegények. Sokszor szenvednek el diszkriminációt, sőt erőszakot. De, mint Jézus tanítványai, a béke munkásai kívánnak lenni, párbeszédet folytatva muzulmán testvéreikkel és a többi vallással. Tanúságot akarnak tenni Jézusba vetett hitükről, a szeretetről és az irgalmasságról. Erről tett tanúságot testvére, Shahbaz Bhatti, aki egész életét az evangéliumnak szentelte.

A fenyegetések ellenére mindvégig hűséges volt küldetéséhez és közel állt a szegényekhez, tanúskodott Jézus szeretetéről Pakisztán erőszaktól sújtott társadalmában. Szavai és tettei bátorságot adtak a pakisztáni keresztényeknek. Ma sokan magukévá tették és folytatni kívánják tanúságtételét a szelídség, a párbeszéd, az ellenség iránti szeretet evangéliumáról – mondta a vértanú pakisztáni miniszter testvére.

John Waters beszámolt élettörténetéről, amelyet azelőtt hamis valóságban élt. Ezt azért építi fel maga körül az ember, hogy biztonságban érezze magát. Sokáig azt hitte, hogy Isten összeegyeztethetetlen a szabadság utáni vággyal. Később felfedezte, hogy egy Isten nélküli élet nem kielégítő.

„Az ember természetéből fakad, hogy szüntelenül kérdéseket tesz fel” – mondta az ír újságíró. Jézus azért jött el közénk, hogy megmutassa, milyen lehet az emberi élet teljessége. Néhány barát segítségével John Waters megtanulta, hogy az isteni nagyság utáni vágy nem egy szép elvont fogalom, hanem az emberi természet középpontjában áll. Megismerni Krisztust, annyit jelent, mint megismerni önmagunkat. Ez vezet el a szabadsághoz.

A Szentatya szombaton délután fél 6-kor érkezett meg a Szent Péter térre. Fél órán át járt körbe nyitott fehér dzsipjén, hogy közelről köszönthesse a teret és a környező utcákat megtöltő százezreket. Majd a köszöntések után megkezdődött a várva várt kötetlen beszélgetés a pápa és a hívek tömege között.

Az első kérdés arra vonatkozott, hogy a Szentatya hogyan jutott el életében a hit bizonyosságára?

A pápa a következőket válaszolta: „Az első keresztény tanítást éppen nagymamámtól kaptam és ez nagyon szép! Az első igehirdetés otthon, a családban történik. Ez eszembe juttatja annyi anyuka, annyi nagymama szeretetét a hit átadásában. A hitet nem az elvont dolgokban találjuk meg, hanem mindig egy személy mondja el nekünk, hogy ki Jézus. Fontos a hitnek ez a megtapasztalása. Azt mondjuk, hogy keresnünk kell Istent, bocsánatot kell tőle kérnünk. De amikor elindulunk felé, Ő már vár minket. Mindig Istené az első lépés. Az előbb beszéltetek arról, hogy hogyan lehet legyőzni a hit törékenységét. A törékenység legnagyobb ellensége – érdekes nem? – a félelem. De ne féljetek! Tudjuk, hogy törékenyek vagyunk, de Isten erősebb!

Hogyan tudjuk ma hatékonyan hirdetni a hitet? – ez volt a második kérdés.

A pápa válasza: „Csak három szót mondok. Az első: Jézus. Ki a legfontosabb? Jézus. Ha szervezetekkel és más, egyébként szép dolgokkal megyünk előre, de Jézus nélkül, akkor ez nem működik. A második szó az ima. Szemléljük Isten arcát, de érezzük, hogy Ő szemlél minket. A harmadik pedig a tanúságtétel”.

Arra kérdésre, hogy hogyan élhetünk, mint szegény egyház a szegényekért, hogyan tudunk hozzájárulni a jelenlegi súlyos válság leküzdéséhez, Ferenc pápa a következőt felelte:

„Az egyház nem politikai mozgalom, nem egy jól strukturált szervezet, hanem, amint Jézus mondja, a föld sója és a világ világossága. Arra kapott meghívást, hogy tegye jelenvalóvá a társadalomban Isten országának kovászát; és ezt mindenekelőtt úgy teszi, hogy tanúskodik a testvéri szeretetről, a szolidaritásról, a javakban való osztozásról”.

Vatikáni Rádió

Részletek

Kategória: Hirek

Az indiai meditációs iskolát megjárt, majd ezoterikus gyógyítóként ismert belga származású Joseph-Marie Verlinde atya vall életéről, megtéréséről. Jacques Verlinde az 1968-as nagy kulturális forradalom idején húszéves volt. A fiatal  kémikus, bár keresztény családban nevelkedett, istenkeresése során az akkoriban divatos aszketikus keleti tanok, a jógázás, a transzcendentális meditáció felé fordult. Indiába utazott, ahol Maharisi Mahes jógi tanítványa és közvetlen munkatársa lett. Négy év alatt beutazta vele a világot, közben hosszú időszakokat töltött a Himalája asramjaiban, elmélyülve a hinduizmus és a buddhizmus tanaiban, a nirvána és a szatori megtapasztalásának gyakorlataiban.

Keleti meditáció

„Abban a keleti tradícióban, amely felé akkor a nyugat fordult, nem létezik személyes transzcendens Isten – éppen Őt próbálták meg eltávolítani. Tehát egy személytelen, isteni energiáról van szó. E személytelen energiába kell bemártóznom, belefojtanom személyes énemet, hogy eljussak a nagy mindenségbe való beolvadás megtapasztalásáig. Ez valóban lebilincselő élmény, amit magam is többször átéltem” – mondja Verlinde atya.

A meditáció célja, hogy különböző (fizikai, légzési, pszichikai, mentális és vizuális koncentrációs) technikák segítségével az alany minden aktivitását felszámolja. Tökéletes mozdulatlanság, leheletszerű légzés, a gondolkodás kiiktatása, míg végül az „én” eltűnik. A lebilincselő benne az, hogy ebben az állapotban nincs lehetőség többé a szenvedésre, hiszen nincs többé „én”. Csakhogy aki nem tud szenvedni, az szeretni sem tud többé, hiszen nincs többé „én”, aki szeressen – mutat rá.

„Becsapós, amikor nyugaton a keleti tradíciókat mutatjuk be, megfeledkezünk az „én” radikális eltűnéséről, ami azt is jelenti, hogy bizony a szeretet illúzió” – folytatja Verlinde atya. – Buddha szerint a szeretet, éppúgy, mint gyűlölet, illúzió: a másik különbözőségének illúziójára épül, ezért meg kell semmisíteni. Nyugat nem megy ilyen messzire: azt állítja, hogy a nagy mindenség, amelybe belemerítkezhetünk, a szeretet mindent beborító energiája. Ez azonban önellentmondás. „Szeretve lenni ugyanis azt jelenti, hogy valaki más szeret. A szeretet két személy közötti kapcsolat tökéletessége, akik szabadon választják egymás kölcsönös elfogadását. Ketten kell lenni ahhoz, hogy szeressünk.”

Jóga

A kérdésre, hogy jógázhatnak-e a keresztények egészségmegőrzés céljából, Verlinde atya így válaszol: keresztény jóga nem létezik, bár vannak keresztények, akik jógáznak. A jóga, ahogy mi végeztük – mondja –, egy nagy liturgia része. Nyugaton viszont sokan úgy jógáznak, mintha relaxációs gyakorlatokat végeznének. „Amikor elmondtam a gurunak, hogy az európaiak azért jógáznak, hogy pihenjenek, hatalmasat nevetett. Aztán elgondolkodott, és azt mondta: 'de ez nem fogja megakadályozni a jógát abban, hogy kifejtse hatását.' És ez nagyon fontos. A jóga hatása ugyanis szemben áll a keresztény magatartással, ami a másik befogadása: megengedni a másiknak, hogy megismerjen, hogy személyessé váljak számára a vele való találkozásban.”

Megtérés és hazatérés

A megtérést egy belső megszólítás indította el a belga fiatalember lelkében. Egy nap egy természetgyógyász jött a guruhoz, aki megkérdezte Verlindétől, meg van-e keresztelve, és mit jelent neki Jézus. Ekkor Jézus erőteljes jelenlétét érezte, aki azt kérdezte: Gyermekem, meddig fogsz várakoztatni? „Megértettem, hogy feltétel nélkül szeret. Hogy nincs a tekintetében az ítélet árnyéka sem. Tudtam, hogy egy ilyen élmény után többé nem a guru mellett van a helyem.” Jacques Verlinde búcsút vett hát Indiától, és Belgiumba repült. „Semmim sem volt, mégis mindenem megvolt, mert velem volt az, akinek a keresésére elindultam a világ másik végére, velem az a Jézus, aki ma is éltet engem.”

Ezotéria, okkult gyógyítás

Brüsszelben nem mert egyházi személyekhez fordulni. Összebarátkozott egy magát kereszténynek mondó csoporttal, akik az evangéliumra hivatkoztak, de közben energiákról, reinkarnációról is beszéltek. Magát krisztusinak mondó, de egyáltalán nem keresztény, ezoterikus iskola volt ez, amely idővel okkultizmusba fordult; gyakorlatilag okkult energiaterápiával foglalkoztak. Verlinde egy természetgyógyász segítségével rájött, hogy a keleti technikák igen erős médiumi képességet szabadítottak fel benne, így a gyógyító szeánszok alkalmával látványos eredményeket ért el – természetesen abban a hiszemben, hogy az Úr különleges adománya segítségével Jézus szeretetparancsát teljesíti.

„Még távolból is különféle beavatkozásokat végeztünk el. Például az orrpolip eltávolítása bármiféle érintés nélkül, pusztán okkult módszerrel” – idézi fel az eseményeket, majd hozzáteszi: az okkult gyógyítás után mindig megfigyelhető, hogy eltűnik a tünet, de két hét múlva felbukkan egy másik. Ekkor az illető visszamegy újabb szeánszra, s ez így ismétlődik kéthetente, mígnem a beteg elveszíti szabadságát, és kialakul egy kötődés.

Az embernek semmi hatalma nem volna a természetfölötti síkokon a szellemi létezők segítsége nélkül – szögezi le Verlinde. Tisztátalan lelkekről, intelligens szellemekről van szó, akik képesek kapcsolatba lépni az emberrel. Velük együttműködve például egy varázsigével meggyógyítható egy sérülés – idézi Szent Ágostont. – A varázsige azonban nem teremtő erejű (hiszen nem Isten mondja ki, hanem egy ember) és nem is ima, hanem a szellemmel való szövetség kifejezése. Innen a hatalma. Annak működik a varázsige, aki szövetséget kötött a szellemi erőkkel. „Ez az a pont, ahol az okkult vagy mágikus módszerek veszélyessé válnak: nem az energiák, hanem az együttműködés miatt” – figyelmeztet Verlinde, megjegyezve, hogy a keresztény hagyomány óva int az ilyen létezőkkel való szövetségkötéstől.

Búcsú az okkultizmustól

Verlinde ebben az időszakban naponta járt szentmisére és imádkozta a rózsafüzért. Egy alkalommal, amikor egy belső hangot hallva elbizonytalanodott, a közösség megnyugtatta, hogy gyógyító angyal áll mellette. Egy szentmise alkalmával azonban – mondja – úrfelmutatáskor ugyanaz a belső hang káromolni kezdte a szentségben jelenlévő Krisztust. Abban a pillanatban rádöbbent, hogy félrevezették. Mise után elmondta az esetet a miséző papnak, aki – exorcista lévén – nem volt meglepve. „A korábbi napi szentmisék során rejtőztek a szellemek, de a tekintély, ami ebben a papban nyugodott, megnyilatkozásra kényszerítette őket” – fogalmaz Verlinde.

Két év okkultizmus után Krisztus hatalmával, a Szentlélek erejével és a keresztény közösség segítségével Verlinde megszabadult a béklyóktól. Sok imádságtól kísérve Jézus keresztjének tövébe tette a gyógyító hatalmat. Tévelygései ellenére Indiából való hazatérése óta érlelődött lelkében a papi hivatásra való hívás. Tíz év filozófiai és teológiai tanulmányai után 1983-ban pappá szentelték, majd 1991-ben örökfogadalmat tett a Szent József Családja monasztikus közösségben, amelynek ma elöljárója.

A tanúságtétel 32 perces magyar nyelvű videón megtekinthető itt

Ménesi Krisztina/Magyar Kurír

Részletek

Kategória: Hirek

Gabriele Amorth, a Római Egyházmegye 86 éves exorcistája szerint egyre több fiatal kerül sátáni befolyás alá; ugyanakkor különösen hatékonynak találja Boldog II. János Pál közbenjárását a lelkekért való küzdelemben. Amorth atya, aki az elmúlt huszonhat év során több mint hetvenezer exorcizmust végzett, elmondja: a világnak tudnia kell, hogy a Sátán létezik, és mindig a leggyengébb ponton támad. Ismerteti a sátáni befolyás fajtáit, és gyakorlati tanácsot ad a Gonosz elleni küzdelemhez.