Részletek

Kategória: Megújulás

A Szentlélek keresztség a katolikus karizmatikus megújulást egy félelmetes eszközzé teszi Isten akarata szerint, hogy megújítsa a keresztény életet, mondja a pápai ház prédikátora. A kapucinus Raniero Cantalamessa atya ezt az érvelést csütörtökön mondta el a katolikus karizmatikus megújulás több mint ezer küldötte előtt, akik 73 országból érkeztek. A küldöttek lelkigyakorlatra érkeztek, hogy reflektáljanak a szentségre, II. János Pál "Novo Millennio Ineunte" apostoli levele alapján. Cantalamessa atya volt a lelkigyakorlat fő tanítója.

Figyelembe véve a protestáns, evangélikus és pünkösdi felekezeteket, valamint az ortodox egyház egyes tagjait, a becslések szerint mintegy 600 millió kereszténynek már van karizmatikus tapasztalata.

A „karizmatikus” megtapasztalás ismerete okán a ZENIT hírügynökség az ülés előtt kérdezte Cantalamessa atyát.

- Az egyházban vannak olyanok, akik azt hiszik, hogy a „Szentlélek keresztség” a karizmatikusok találmánya, és ez az elnevezést egy olyan megtapasztalásnak adták, amit nem „katalogizáltak” az egyházban. Meg tudná magyarázni saját tapasztalataiból, hogy mi a Szentlélek keresztség?

Fr. Cantamamessa: A Szentlélek keresztség nem emberi találmány, hanem isteni. Ez a keresztség és az egész keresztény élet, az összes szentség megújítása.

Számomra ez a vallási hivatás, a bérmálás és a papi szentelésem megújítása is volt. Az egész spirituális szervezet újjáéled, mint amikor a szél belefúj egy lángba. Miért döntött úgy az Úr, hogy most ilyen erőteljes módon cselekedjen? Nem tudjuk. Ez egy új pünkösd kegyelme.

Nem a karizmatikus megújulásról van szó, mely feltalálja a Szentlélek keresztséget. Valójában sokan részesültek ebben a lélek-keresztségben anélkül, hogy tudnának bármi a karizmatikus megújulásról. Ez egy kegyelem, ami a Szentlélektől függ. Ez a Szentlélek eljövetele, ami a bűnök megbánásában nyilvánul meg, újszerű módon láttatja az életet, ami Jézust, mint az élő Urat jelenti ki - nem mint a múlt személyiségét - és a Biblia élő szóvá válik. Tény, hogy ez nemigen magyarázható el jobban.

Van egy kinyilatkoztatás kereszteléskor, mert az Úr azt mondja, hogy bárki, aki hisz, meg fog keresztelkedni és megmenekül. Gyermekként kaptuk a keresztséget, és az egyház megáldotta ezen hitbéli cselekedetünket, de eljön az idő, amikor meg kell erősítenünk azt, ami megtörtént a keresztelkedéskor. Ez egy ilyen alkalom erre, nem mint személyes erőfeszítés, hanem a Szentlélek cselekedete alatt.

Nem mondhatjuk, hogy többszáz millió ember téved. A Szentlélekről írt könyvében Yves Congar, a nagy teológus, aki nem tartozott a karizmatikus megújuláshoz, azt mondta, hogy valójában ez a tapasztalat mélyrehatóan megváltoztatta sok keresztény életét. És ez tény. Megváltoztatta őket, és elindította a szentség útjait sokakban.

- Hogyan végzi szolgálatát, mint a pápai ház prédikátora, a karizmatikus megújulás tapasztalatai alapján?

Fr. Cantamamessa: Számomra minden, ami 1977 óta történt, a Szentlélek keresztségem gyümölcse. Egyetemi tanár voltam. Életemet a keresztények származása tudományos kutatásának szenteltem. És amikor elfogadtam ezt a megtapasztalást, nem minden ellenállás nélkül, akkor kaptam a hívást, hogy hagyjak fel mindennel és álljak rendelkezésre prédikátorként.

A Pápai Ház prédikátorának való kinevezésem azt követően jött, hogy megtapasztaltam ezt a „feltámadást”. Nagy kegyelemnek látom. A hivatásom után a karizmatikus megújulás volt az életem legszembetűnőbb kegyelme.

- A karizmatikus megújulás tagjai az Ön szemszögéből különleges hivatással rendelkeznek-e az egyházban?

Fr. Cantamamessa: Igen és nem. A karizmatikus megújulás, meg kell mondani és megismételni, nem egy egyházi mozgalom. Ez a kegyelem áramköre, aminek célja az egyház átalakítása - prédikálás, a liturgia, a személyes imádság, keresztény élet területein.

Tehát ez nem egyfajta szellemiség. A mozgalmaknak van szellemisége, és hangsúlyoznak egy bizonyos szempontot, például az irgalmasságot. Először is, a karizmatikus megújulásnak nincs alapítója. Senki sem gondolja, hogy hozzákapcsoljon egy alapítót a karizmatikus megújuláshoz, mert ez több helyen és különböző módon indult el. És nincs spiritualitása, ez a keresztény élet a Szentlélekben .

Azonban elmondható, ahogy az emberek ezt a megtapasztalást átélték - olyan emberek, akik bizonyos mozdulatokat tesznek, bizonyos módon imádkoznak -, akkor meg lehet határozni egy társadalmi valóságot, aminek szerepe az egyszerű elérhetőség, hogy mások is ugyanazt megtapasztalhassák, majd eltűnjenek.

Leo Jozef Suenens bíboros, aki a karizmatikus megújulás nagy védelmezője és támogatója volt a kezdetekben, azt mondta, hogy a karizmatikus megújulás végső sorsa az, hogy eltűnhet, ha ez a kegyelmi áramlat szétterjedt már az egész egyházban.

- Mivel lassan befejezi a lelkigyakorlaton a prédikációt, amit 1000 karizmatikus küldöttnek tartott a világ minden tájáról, milyen üzenetet szeretne adni azoknak a hívőknek, akik nem ismerik a megújulást?

Fr. Cantalamessa: Azt akarom mondani a hívőknek, a püspököknek, a papoknak, hogy ne féljenek. Nem tudom, miért van ez a félelem. Talán bizonyos mértékig azért, mert ez a megtapasztalás más keresztény vallásokban kezdődött, mint például a pünkösdistáknál és a protestánsoknál.

A pápa azonban nem fél. Az egyházi mozgalmakról és a karizmatikus megújulásról is beszélt az Egyház új tavaszának jeleként, és gyakran hangsúlyozza ennek fontosságát. VI. Pál azt mondta, hogy ez egy lehetőség az egyház számára.

Nem kell félni. Vannak püspöki konferenciák például Latin-Amerikában - ez igaz Brazíliára -, ahol a hierarchia felfedezte, hogy a karizmatikus megújulás nem probléma. Ez azon katolikusok problémája megoldásának része, akik elhagyták az egyházat, mert nem találnak benne élő szót, az élő Bibliát, a lehetőséget, hogy a hitet örömteli módon, szabadon és karizmatikus módon fejezzék ki.

A megújulás félelmetes eszköz, amit az Úr adott az egyháznak, hogy az emberek megélhessék a Lélek pünkösdjének tapasztalatát anélkül, hogy el kellene hagyniuk az egyházat.

A karizmatikus megújulást nem szabad „szigetnek” tekinteni, ahol néhány érzelmes ember összejön. Nem sziget. Ez kegyelem az összes keresztény számára. A külső jelek különbözőek lehetnek, de lényegében olyan tapasztalat, ami minden keresztényé.

Részletek

Kategória: Megújulás

2017. június 3-án, szombaton este Ferenc pápa részvételével pünkösdi imavirrasztást tartottak Rómában, a Circus Maximus területén abból az alkalomból, hogy ötven éve született meg a katolikus karizmatikus megújulás mozgalom.

A világ 120 országából érkeztek Rómába a katolikus karizmatikus megújulás csoportjainak képviselői, hogy együtt ünnepeljék a megújulás alapításának ötvenedik évfordulóját. Az ünnepen részt vett több protestáns felekezet, az evangéliumi keresztény és a pünkösdista egyházak tagjait is. Ének, dicsőítés, tanúságtételek sora váltotta egymást, majd Raniero Cantalamessa kapucinus szerzetes, a Pápai Ház szónoka mondott beszédet, aki maga is az olasz karizmatikus mozgalom tagja.

Beszédében a szentlelkes megújulás szerepét hangsúlyozta. A keresztények közötti egységre vezető út elsősorban nem az egység kérdésének teológiai és doktrinális megoldásában rejlik, hanem sokkal inkább az evangelizálás közös elkötelezettségében. Az ökumenikus útkeresés a kezdetek során főként ezen az úton indult el, de idővel ismét felütötte a fejét a megosztottság. Nem szabad az igazságot a karitásszal helyettesíteni, hanem sokkal inkább szeretettel kell tartani az igazság felé, kezdve attól, hogy megpróbáljuk szeretni egymást, azért, hogy aztán meg is értsük egymást – hangsúlyozta Raniero Cantalamessa.

A szeretetre alapozott ökumenikus út azért különleges dolog, mert azonnal lehetséges számunkra, és nyitva áll előttünk. Nem haladhatunk rohamléptekkel a doktrinális kérdések terén, mert a különbözőségek adottak, és azokat csak türelemmel lehet feloldani. Ellenben a szeretetben gyorsabban lépdelhetünk. Ami még ezen felül különös módon egyesít bennünket, az a közös szenvedés és az együtt vállalt vértanúság Jézusért – hangsúlyozta Raniero Cantalamessa.

Ferenc pápa hosszú elmélkedést tartott a több tízezres ünneplő közösségnek a Szentlélekben való megújulás lehetőségeiről. Szabad ég alatt vagyunk együtt – kezdte beszédét a pápa –, mert nem félünk, hiszen nyitott az égbolt és a szívünk is nyitott. Azért gyűltünk egybe, hogy közösen valljuk meg: Jézus Krisztus az Úr!

Sokan, a világ sokféle részéből érkeztetek ide, hogy a testvéri barátság kötelékeit teremtsük meg egymás között, az egység felé vezető úton. Hogy hirdessük az Atya szeretetét minden gyermeke iránt! Hogy minden népnek hirdessük az örömhírt! Hogy megmutassuk: a béke lehetséges! Ez egyáltalán nem könnyű, de Jézus nevében legalább a tanúságtételünkkel jelezhetjük, hogy a béke lehetséges! Persze csak akkor, ha előbb béke van köztünk. A különbözőségek adottak, nagyon szeretnénk, hogy azok kiengesztelődött különbségek legyenek.

Az első pünkösd résztvevőinek sokfélesége – folytatta a pápa az elmélkedését – jelzi az eltéréseket, de a Szentlélek mindenkivel megérteti Jézus feltámadásának üzenetét. A világ 120 országából érkeztetek ide, hogy megemlékezzetek a Szentlélek fölséges művéről, aminek ötven évvel ezelőtt adott kezdetet. Hogy mit is csinált akkor Lélek? – tette fel a kérdést a pápa. Nem intézményt, nem szervezetet alapított, hanem a katolikus karizmatikus megújulás kegyelmének az áradását indította el. És ez a megújulás katolikusnak született? Nem – adott választ rögtön a pápa. Ökumenikusnak született a kezdeményezés, mert a Szentlélek teremt egységet és ő ad erre ösztönzést.

Pünkösdkor a Lélek félelemtől bezárt embereket tett bátor tanúságtevőkké. A Jézust háromszor megtagadó Péter Lélekkel eltelve így kiált: „Tudja meg hát Izrael egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek, Úrrá és Krisztussá tette!” (ApCsel 2,36). Ez minden keresztény közös hitvallása. Ennek a jegyében voltak egyek és osztoztak közösen a vagyonukban is, még ha páran ezzel vissza is éltek.

Az ősegyház első tapasztalatán túl Ferenc pápa Fülöp diakónus missziós szolgálatát is említette, aki megtérítette az etióp királyné gazdasági miniszterét. A Szentlélek indíttatására ment oda hozzá Fülöp és azóta is a Lélek indít minden hívőt arra, hogy hirdesse az Urat.

Napjaink keresztényüldözése kapcsán Ferenc pápa utalt az imavirrasztás helye, a Circus Maximus szellemére. A kezdeti keresztényüldözések során nagyon sokan itt szenvedtek vértanúságot. De ma több a vértanú, mint akkor volt! – szögezte le a pápa. Ám a gyilkosok a tetteik előtt nem kérdeznek a felekezet után: Te katolikus vagy? Vagy református? Vagy evangélikus? Nem! Csak azt kérdik, hogy te keresztény vagy-e! Ez a „vér ökumenizmus”, mely egyesíti napjaik vértanúinak a tanúságtételét. A világ különféle helyein folyik a keresztények vére. Ma, sokkal inkább, mint valaha, sürgetőbb a keresztények egysége az imádságban és a leggyengébbek felkarolásában. Haladjunk együtt és dolgozzunk közösen – kérte a szentatya.

Ötven évvel ezelőtt kiáradt a Szentlélek a katolikus karizmatikus megújulás mozgalomra. Azért áradás ez – magyarázta a pápa –, mert a mozgalomnak nincs alapítója, nincs alapszabálya, nincsenek szervei vagy kormányzata. A sokféle karizma mind az Egyház egységét szolgálja. Ennek az áradásnak az útjába nem állhatnak gátak és a Szentlelket semmiféle ketrecbe nem lehet bezárni. De álljunk meg ennél az ötven évnél! – kérte a pápa. Ötven év az fele az emberi életnek. De mi azért csak menjünk tovább, akár már ráncos arccal is, és hagyjuk magunk mögött az idők porát és adjunk hálát az Úrnak!

Pünkösd szüli az Egyházat. A Szentlélek, az Atya ígérete nyomán teremti az Egyházat, a Jelenések könyve Jegyesét. A legbecsesebb ajándék, amit kaptunk: a keresztségünk. A Lélek vezet bennünket a keresztény élet útjain és ebben a katolikus karizmatikus megújulásnak kiváltságos szerepe van. Mert ez a kegyelmi áradás az egész Egyházé, senki nem lehet annak a gazdája.

A megújulás által használt dicsérő imádság kapcsán a pápa annak erejére hívta fel a figyelmet. A dicsőítés Isten ingyenes szeretetének és kegyelmének a hálás elismerése. Talán nem mindenkinek tetszik, jóllehet teljesen része a szentírási hagyománynak. A frigyláda előtt táncoló Dávid király példájára utalt a pápa, amit a zsoltárok énekelnek meg. Ujjongás, örvendezés és öröm a Szentlélek művének a gyümölcse. A keresztény ember pedig vagy megtapasztalja ezt az örömöt, vagy ha nem, akkor valami nem működik benne: az evangélium öröme hiányzik neki. Jézus is erről szólt a názáreti zsinagógában, amikor beszédre jelentkezett: „Az Úr kent föl engem, hogy örömhírt vigyek”. A keresztény üzenet mindig örömhír – húzta alá a pápa.

Elmélkedése végén a szentatya Suenens bíboros és Dom Helder Camara írására utalt: „karizmatikus megújulás és az ember szolgálata” összekapcsolódik. A Szentlélekben való keresztség, a dicsőítés és az ember szolgálata – ez a három dolog elválaszthatatlanul összetartozik! Ferenc pápa végül köszönetet mondott a szolgálatért, majd a Szentlélek legelső munkájára emlékeztetett: „Íme, én újjáalkotok mindent!” (Jel 21,5).

Forrás: magyarkurir.hu

Részletek

Kategória: Megújulás

Ferenc pápa homíliájának témáját az Apostolok Cselekedeteiből vette: az egyház a Szentlélek vezetésével bátran rátalált az új útra.

A tanítványok Antióchiába érkezve előbb a zsidóknak, majd a görögöknek is hirdetik az evangéliumot és sokan hitre jutottak. Többeket nyugtalanság fogott el a pogányok előtti nyitás miatt, de amikor Barnabás Antióchiába érkezett, boldogan látta, hogy a görögök megtérése az Isten műve.

Isten az újdonságok Istene

Ferenc pápa utalt azokra az ószövetségi próféciákra, melyek  Úr eljöttéről szóltak, aki a népek megváltására érkezik. Erről tanúskodik Izajás próféta könyvének 60. fejezete, de sokan nem értették ezeket a szavakat. „Nem értjük, nem értjük Istent, az újdonságok Istenét  – mondogatták, ő pedig azt mondja nekünk: „Íme, én újjáalkotok mindent”. A Szentlélek éppen ezért jött, hogy megújítson minket és továbbra is folytatja a megújításnak ez a munkáját. Ez pedig egy kicsit félelmet kelt – mondta a pápa. Az egyház történetében, kezdettől fogva egészen napjainkig, láthatjuk ezt a félelmet, a Szentlélek újdonságaival szemben”.

A Lélekben ismerjük fel Jézus hangját

„Igaz – ismerte el a pápa – valójában kétféle újdonság van. Vannak  olyanok, melyek az Isten újdonságai, mások nem. Hogyan tudom őket egymástól megkülönböztetni? – tette fel a kérdést. Barnabásról és Péterről azt tartották, hogy a Szentlélek emberei. Mindkettőben a Lélek lakott, aki megláttatja az igazságot. Mi magunk erre képtelenek vagyunk. Értelmünkkel ez nem sikerül nekünk. Tanulmányozhatjuk az üdvösség történetét és a teológiát, ám  a Szentlélek nélkül nem értjük meg azt. Mert éppen Ő az, aki – Jézus szavával élve – megérteti az igazságot, akiben felismerjük Jézus hangját, ahogy ő maga mondja: „Juhaim hallgatnak a hangomra, én ismerem őket és ők követnek engem.”

 Az Egyház a Lélek újdonságaival halad előre

„Az egyház előrehaladása a Szentlélek műve, akiben felismerjük az Úr hangját – szögezte le a pápa. De hogyan tudok biztos lenni abban, hogy az a hang, amit hallok, valóban az Úr hangja, ahogy a Lélek által felismerjük - tette fel a kérdést. Az imádsággal, mert imádság nélkül nincs hely a Szentlélek számára. Kérjük az Úrtól ezt az adományt, hogy minden időben meg tudjuk különböztetni, mit is kell csinálnunk? Az üzenet ugyanaz: az egyház megy előre, ezekkel a meglepetésekkel, a Szentlélek meglepetéseivel. Különbséget kell tudni tenni, ehhez pedig imádság szükséges.

Kockáztatva, imádsággal és bátran

Kérjük hát ezt a kegyelmet. Barnabás a Lélekkel volt eltelve és rögtön megértette. Péter látta és szólt: „De ki vagyok én, hogy megtagadjam az keresztséget tőlük?”.  Ő az, a Lélek, aki nem engedi, hogy hibázzunk. Ellenvetést lehet tenni: „De hát miért van annyi probléma? Csináljuk továbbra is úgy a dolgokat, ahogyan eddig is tettük!”. De úgy folytatni a dolgokat, ahogy eddig is tettük – figyelmeztetett a pápa – az a halál alternatívája. Éppen ezért kockáztatni kell, imádsággal és alázattal, elfogadni, hogy a Szentlélek kéri azt tőlünk, hogy változtassuk meg ezt az utat.”

Ne csináljunk az életből tárgyi emlékmúzeumot

„Az Úr azt ígérte nekünk – mondta végül a pápa –, hogy ha esszük az ő testét és iszunk az ő véréből, akkor életünk lesz. Most folytassuk a misét ezekkel a szavakkal: Uram, te velünk vagy itt az Eucharisztiában. És belénk jössz a Szentlelkeddel. Add nekünk a kegyelemedet, hogy ne féljünk, amikor a Lélek bizonyossággal mondja nekünk, hogy tegyünk egy lépést előre. Kérjük ezt a bátorságot, apostoli bátorságot, hogy vigyük előre az életet és ne csináljunk a keresztény életünkből tárgyi emlékmúzeumot!” – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.   

Részletek

Kategória: Megújulás

„Az evangélium öröme misszionárius öröm” – ez a témája az egyházi mozgalmak és új közösségek harmadik világkongresszusának, amelyet november 20-22-ig tartottak Rómában a „Maria Mater Ecclesiae” Pápai Nemzetközi Kollégiumban a Világiak Pápai Tanácsa kezdeményezésére. A találkozó témáját Ferenc pápa „Evangelii gaudium” k. apostoli buzdításának egy szakaszából vették (21). 

Ferenc pápa november 22-én, szombaton délelőtt 11 órakor az Apostoli Palota Kelemen-termében fogadta a találkozó tagjait. Hozzájuk intézett beszédében megjegyezte: ezekben a napokban a keresztény élet két fontos elemére összpontosítják figyelmüket, mégpedig a megtérésre és a misszióra, amelyek szorosan kapcsolódnak egymáshoz. A szív és az ész hiteles megtérése nélkül nem hirdethetjük az evangéliumot, de ha nem nyílunk meg a missziónak, akkor nem lehetséges a megtérés és hitünk terméketlenné válik. A mozgalmak és új közösségek, amelyeket a jelenlévők képviselnek, az egyházi érettségre törekednek, amely az állandó megtérés éber magatartását igényli, hogy egyre termékenyebbé tegye az evangelizáló lendületet. 

A pápa a következőket ajánlotta a mozgalmak és új közösségek képviselőinek figyelmébe:
Mindenekelőtt szükség van, hogy megőrizzék a karizma frissességét, mindig megújítva az „első szeretetet” (vö. Jel 2,4). Ne engedjenek annak a kísértésnek, hogy kalitkába zárják a Szentlelket. A valóság mindig fontosabb az eszménél - idézett a pápa apostoli buzdításából. 

A mozgalmak és új közösségek tagjai tapasztalatának újdonsága nem a módszerekben és a formákban van, amelyek szintén fontosak, hanem abban, hogy megújult lelkesedéssel válaszolnak az Úr hívására: ez az evangéliumi bátorság tette lehetővé közösségeik létrejöttét. Ha a formákhoz és a módszerekhez önmagukért ragaszkodnak, akkor azok ideológiává válnak, eltávolodnak a valóságtól, amely szüntelenül fejlődik. Ha elzárkóznak a Szentlélek újdonságai elől, végül magát azt a karizmát fojtják el, amely közösségüket létre hozta. Mindig vissza kell térni a karizmák forrásához, és akkor ismét megtalálják a lendületet, amellyel szembenézhetnek napjaink kihívásaival. A mozgalom azt jelenti, hogy mindig úton, mindig mozgásban vagytok, mindig nyitottak vagytok Isten meglepetéseire, amelyek az első meghívással, az alapító karizmával összhangban érkeznek. 

A második kérdés arra vonatkozik, hogy hogyan fogadják be és kísérjék el korunk embereit, különös tekintettel a fiatalokra (vö. Evangelii gaudium, 105-106). Megsebzett emberiség részét alkotjuk, amelyben világszerte súlyos nehézségekkel küzdenek mindazok, akiknek feladata a nevelés, elsősorban a család. A mai embernek komoly önazonossági problémái vannak, és nehezen hoz döntéseket. Ellen kell állni annak a kísértésnek, hogy mi pótoljuk a személyek szabadságát és irányítsuk őket, megfosztva őket a valódi érettség lehetőségétől. Egy olyan erkölcsi vagy spirituális haladás, amelyet az emberek éretlenségét kihasználva érünk el, csak látszólag sikeres, hamarosan zátonyra fut. A keresztény nevelés azt jelenti, hogy türelemmel elkísérjük a másik személyt, kivárjuk mindenkinek az idejét, mint ahogy ezt teszi az Úr mindnyájunkkal. A türelem az egyetlen útja az igazi szeretetnek és csak a türelem révén juttathatjuk el az embereket az Úrral való őszinte kapcsolatra. 

A pápa harmadik megfontolása a szeretetközösségre vonatkozott, amely a legértékesebb jó, a Szentlélek pecsétje. Arról a legmagasabb rendű kegyelemről van szó, amelyet Jézus a kereszten nyert el nekünk. Az a kegyelem, amelyet feltámadása óta szüntelenül kér nekünk, megmutatva dicsőséges sebeit az Atyának: „Amint te, Atyám, bennem vagy és én tebenned, úgy legyenek egy ők is mibennünk, és így elhiggye a világ, hogy te küldtél engem” (Jn 17,21). Ahhoz, hogy a világ higgyen, szükség van a keresztények közötti szeretetközösségre, de ha látják a megosztottságokat, a versengéseket, a pletyka terrorizmusát, ha látják ezeket a dolgokat, bármi legyen is az okuk, hogyan lehet akkor evangelizálni? – tette fel a kérdést rögtönzött szavakkal Ferenc pápa. 

Ismételten utalt apostoli buzdítása egyik alapelvére: „Az egység előbbre való a konfliktusnál”. Az igazi szeretetközösség csak akkor állhat fenn egy mozgalomban vagy egy új közösségben, ha integrálódik egy nagyobb szeretetközösségbe, ami a hierarchikus Anyaszentegyház. Az egész több mint a rész – és a résznek csak az egész viszonyában van értelme. A szeretetközösség azt is jelenti, hogy közösen és egységesen nézünk szembe a legfontosabb kérdésekkel, mint az élet, a család, a béke, a szegénység minden formája elleni küzdelem, a vallásszabadság, a nevelés. A mozgalmak és új közösségek arra kaptak meghívást, hogy gyógyítsák a sérüléseket, amelyeket egy globalizált mentalitás okoz, központi helyre téve a fogyasztást, elfeledkezve Istenről és a lét valódi értékeiről. 

Az egyházi érettség eléréséhez tehát szükség van a karizma frissességének megőrzésére, a személyek szabadságának tiszteletben tartására és a szeretetközösségre – foglalta végül össze beszédének fő irányvonalait Ferenc pápa, imáiról biztosítva a jelenlévőket és imáikat kérve. 

„Menjetek mindig előre, legyetek mindig mozgásban, soha ne álljatok meg!” – hangzott a pápa buzdítása, majd közösen elimádkozták a déli Úrangyala imádságot. Mária mindig megőrizte az Istennel való első találkozás frissességét – utalt rá a pápa, arra kérve a mozgalmak és új közösségek tagjait, hogy szívük soha ne fáradjon el a misszió teljesítésében. 

Forrás: vatikáni rádió