Erdélyi Katolikus Karizmatikus Megújulás oldala

Nagyon de nagyon jó volt az EKKM találkozó úgy felfrissültem, hogy még hétfőn is nagyon lazán mentem egyetemre, dicsőség Istennek mindazért, amit elvégzett ott. Kicsit haragudtam a népre, amikor a csodák után is meg kellett őket kérni, hogy dicsérjék az Istent. Valahogy úgy éreztem, hogy az embernek soha nem lenne elég az, amit Jézus tesz ahhoz, hogy kellőképpen oda álljon és dicsérje Istent. Eszembe jutott erről az ige, hogy: „boldogok akik nem látnak és mégis hisznek” Jn 20,29 . Abban erősített meg, hogy Jézus már megtette, amit kell és megteszi mindig hűségesen, mi viszont meg kell tanuljuk elfogadni tőle az ajándékokat, mert hanem meg is jelenhet előttünk, úgysem fog érni semmit. Nem azért gyenge a hitünk, mert nem látjuk őt itt sétálni közöttünk, hanem mert be van csukva a szemünk és legfőképpen a szívünk.

H. Á.

Nagy reményekkel mentem oda, mert egy ismerősöm, aki rákos, ő is ott volt és végig a gyógyulásáért imádkoztam. Nagyon jó volt ott lenni, újra találkozni a tőlem távol élő barátaimmal. Nagyon fontos számomra az a nap, mert két évvel ezelőtt ezen a találkozón találkoztam először Istennel. Jól telt, feltöltődtem, erősödtem a hitben, még közelebb kerültem Istenhez. Jó volt kis időre elfelejteni a gondokat és nyugodtan, új erővel tértem haza.

I. F. E.

Az elmúlt években ritkán jutottam el a Karizmatikus találkozókra, de erre az alkalomra egy kerek éve készültem. Mégpedig azért, mert a diákotthonokból (katolikus diákotthonokat adminisztrálok, ez a jelenlegi munkám), már a tavaly megegyeztünk az egyetemistákkal, hogy a következő évben nem szervezzük egymásra a közösségi napot a Karizmatikus találkozóval. Én úgy jöttem el Kolozsvárról, hogy azt mondtam az Úrnak, hogy én most akarom látni és meg akarom tapasztalni az Ő csodás erejét és azt, ami a Szentírásban is benne van, azaz "vakok látnak, sánták járnak ... "stb. Kijelöltem magamnak egy pár embert a tömegből, akikről tudtam, vagy láttam, hogy súlyosan betegek és kértem és szívemből kívántam, hogy teljes gyógyulásban legyen részük ezeknek az embereknek. Amúgy én nem vagyok egy folyton  csodaváró ember, de most úgy éreztem, hogy szükségem van erre a tapasztalatra. És hát csalódott voltam, amikor láttam, hogy nem igazán hallgatták meg a kérésem. Viszont amikor azt kérte Damian, hogy tegyük kezünket arra a testrészünkre, amely gyógyulásra szorul, akkor én is megtettem, de nagyot nem reméltem, és nem is tapasztaltam semmi különöset.

Nekem több, mint egy éve emésztési zavaraim vannak, napokig nincs étvágyam, éhséget sem érzek és nem tudok enni. Voltam orvosnál, de a kezelés nemhogy segített volna, hanem éppen az ellenkezőjét váltotta ki. 

Vasárnap reggel, amikor felébredtem, akkor nagyon könnyűnek éreztem magamat és nagyon éhes voltam!!! De még ekkor nem jöttem rá, hogy valami változás van. Visszajöttünk Kolozsvárra és azt vettem észre, hogy egyre nagyobb az étvágyam és elkezdtem kísérletezni és a legvadabb ételkombinációkat kezdtem enni, azzal a gondolattal, hogy ha tényleg meggyógyultam, akkor semmi nem árthat abból, amit azelőtt nemhogy megenni, de ránézni sem tudtam. A testvérek a közösségben, mivel előtte tapasztaltak a küzdelmemet az étkezéssel kapcsolatosan meresztgették a szemüket és kérdezgették, hogy "mit csinálsz, kórházba akarsz kerülni?" Most mar lassan egy hete, hogy  kísérletezek és meg kellett győződjek, hogy valóban történt valami. Az Úr jó volt hozzám és, habár én inkább a mások gyógyulását szerettem volna látni, rajtam tett csodát az Úr!!!

Hála es dicsőség neki mindörökké! Ámen

I. E.